HaNNaH aReNDT egyesület

A Soros-alapítvány, amelynek közoktatás-fejlesztési programja megjelentette a Szemtől szemben történelemmel és önmagunkkal. A holocaust és az emberi természet című szöveggyűjteményt, illetve erre építve tanárképzésre és továbbképzésre vállalkozik, a civil társadalmakat építi újjá, amelyeknek a nyilvánosság elengedhetetlen tartozéka. Annál érthetetlenebb volt a számomra, miért zárták el az összeállítók a könyvet a szakmai kritika elől: boltokban nem kapható, a hazai történészek sem juthattak hozzá. Nagy örömömre szolgált, hogy Kovács Mónika cikkében reflektált kifogásaimra: meggyőződésem egyébként, hogy ha a kötet kapcsán végre nyilvános vita bontakozik ki ezekről a fontos kérdésekről, az csak hasznára lehet az ügynek.
Ezek után fűznék néhány megjegyzést Kovács Mónika írásához.
Cikkemben egy szót sem szóltam a magyar kötet összeállítóinak kapcsolatáról a svájci Facing History alapítvánnyal, mint ahogy eszem ágában sem volt leírni olyasmit, hogy bárkit is "parttalan tolerancia" fenyegetne a mai Magyarországon. Kovács Mónika konkrét kifogásaimat figyelemre se máltatja, de fejemre olvassa, hogy a kötetben szó esik Mussoliniről - igaz, csak futólag, s fel sem vetődik az a történészszakmát mai napig megosztó probléma, hogy ha a Duce rendszerét, amelyben a német megszállásig egyetlen kisebbséget sem üldöztek, fasizmusnak nevezzük, minek tekintsük Hitlerét, nem is szólva a szlovák, magyar, román, horvát stb. "fasizmusokról".
Azt egyenesen bájosnak találom, hogy Kovács Mónika a "cinikus kádárista értelmiséghez" sorol: a címke annyira anakronisztikus, mintha "revizionistának" nevezett volna. Érdemes azonban kitérni arra, mennyire jogosult manapság a különféle totalitarizmusok "egybemosása". Hannah Arendt - akinek nevét, mint most kiderült, egyesület viseli, amelynek Kovács Mónika az elnöke - jelentős, nagyhatású filozófus volt, akinek először 1951-ben (!) publikált műve, A totalitarizmus gyökerei fölött jócskán elszállt az idő. Azóta magától összeomlott a Szovjetunió és a szocialista rendszer, s számos, nagy hatású, eddig felfogásunkat jócskán módosító munka jelent meg például a holocaustról, többek között Daniel Goldhagen tollából is. Ő hívja fel a figyelmet arra a nyilvánvaló tényre, hogy Hitler nem verte szét a német civil társadalmat, hanem "átprogramozta", s a dinamikus modernizáció összeegyeztette a nacionalizmussal és az antiszemitizmussal. Ezzel szemben Sztálin megsemmisítette az orosz polgári társadalom és modernizáció kezdeményeit, s az ázsiai despotizmus hagyományait folytatta egy "internacionalista" ideológia jegyében. Az előítéletességgel és a hétköznapi diszkriminációval való szembenállást - amelynek szükségessége magától értetődik - igencsak kockázatos összekötni a holocaust történetének megismertetésével.
A zsidókra nem illik a másság kategóriája, a romákkal, a homoszexuálisokkal, a testi fogyatékosokkal, az idiótákkal vagy a nőkkel (!) együtt. A keresztények és zsidók viszonyáról való idén publikált vatikáni dokumentum is leszögezi, hogy ebben az esetben a többség és kisebbség kapcsolata egyedi, a történelemben példátlan feszültségeket hozott felszínre, ami mindennél hatékonyabb politikai manipulációt tett lehetővé.
Messzemenően szükséges lenne, hogy a mai középiskolás korosztály végre valóban szembenézzen a történelemmel, de persze ezt megelőzően a történészeknek, szociálpszichológusoknak és teológusoknak kellene nyílt vitát folytatniuk ezekről a kérdésekről. Meggyőződésem, hogy a Soros-alapítvány által megjelentetett kötet, amelynek hazai bábái között még véletlenül sem akad a holocausttal foglalkozó szaktörténész, korai kiérleletlen kísérlet a kollektív tragédia "tematizálására", aktuálpolitikai felhasználására. Csak remélni lehet, hogy a körülötte támadt vita felhívja a figyelmet az ügyfontosságára, előkészíti a régen esedékes szembenézést a történelmünkkel.

Pelle János

Vissza a sajtó-oldalra